XIII. Leó pápa
Humanum Genus
kezdetű apostoli körlevele a szabadkôművességrôl

Nem hivatalos fordítás. Hiteles angol szövege a Vatikán honlapján olvasható.
Nyomtatható verzió word formátumban itt található.


Tisztelendô testvéreinknek, az egyetemes katolikus világ patriarcháinak, prímásainak, érsekeinek és püspökeinek, kik az apostoli szentszékkel kegyelemben és közösségben élnek.

Tisztelendô Testvérek! Üdv és apostoli áldás.

Miután az emberi nem a gonosz szellem irigy incselkedései következtében, teremtôjétôl s a mennyei javaknak adományozójától, Istentôl szánalomra méltóan elszakadt, két nemcsak különbözô, de egymással merôben szemben álló táborra oszlott, melyeknek egyike állhatatosan az igazság és erény mellett, másika pedig e kettô ellen küzd. Az egyik Istennek földi országa, Jézus Krisztusnak igaz anyaszentegyháza, melynek ha igazán s úgy, hogy örök üdvösségünket is biztosítsuk, tagjai lenni akarunk, Istent, s az Ô egyszülött Fiát teljes meggyôzôdésbôl és határozott akarattal kell szolgálnunk. A másik az Ördögnek országa, melynek szolgálatában és hatalmában vannak mindazok, kik mesterük és ôsszüleink gyászos példáját követve az isteni Örökkévaló törvény elôtt meghajolni vonakodva, törekvéseikben Istent nem ritkán mellôzik, sôt gyakran nyíltan fel is lázadnak ellene. Ezen ellentétes törvények hatása alatt, ellentétes irányt követô két városhoz hasonló, kétféle országnak természetét jól ismerte fel s jól jellemezte

2. Szent Ágoston, midôn azon tényezôt, mely minden egyesnek létet adott, élesen megkülönböztetô rövidséggel ekként vonalazta körül: A kétféle szeretet, kétféle várost emelt magának: egy földit, az Isten megvetéséig elfajult önszeretet: egy mennyeit, az önmegvetésig felmagasztosult szeretet Isten iránt. E két város századokon át különbözô fegyverekkel s váltakozó harcmodorral, bár nem mindig ugyanazon tűzzel és eréllyel küzdött egymás ellen, manapság pedig azt tapasztaljuk, hogy a gonosz irányzatok pártolói mindnyájan összeesküdve, kettôzött erôvel működnek, amiben ôket a Szabadkôművesek elnevezés alatt ismeretes, világszerte elterjedt és erôsen szervezett szövetkezet nemcsak ösztönzi, hanem hathatósan támogatja is. Terveiket ugyanis többé nem is titkolva, a legnagyobb vakmerôséggel Istennek szent tekintélye ellen felbujtogatják egymást, s nyilvánosan és mindnyájunk szemeláttára oda törekszenek, hogy Istennek anyaszentegyházát végveszedelembe sodorják, hogy ekként, ha lehetne a keresztény népeket végképpen megfosszák azon javak és jótéteményektôl, melyeket a Megváltó, Jézus Krisztus szerzett nekünk. Ennyi csapás súlya alatt Isten iránti szeretetünk gyakran új fohászt hoz ajkainkra: Íme ellenségeid fölzendültek és akik gyűlölnek téged, fejüket fölemelték. A Te néped fölött gonosz tanácsot tartanak és a te szentjeid ellen ármánykodnak. Mondják, irtsuk ki ôket a nemzetek közül.

3. Ily válságos idôben, midôn minden keresztény intézmény oly ádáz és állandó nyakassággal támadtatik meg, kötelességünknek tartjuk jelezni a veszélyt, rámutatni az ellenségre, s ravaszsággal és tervével tôlünk telhetôleg szembeszállani, nehogy Örökké vesszenek el azok, kiknek lelki üdve ránk van bízva, s hogy Jézus Krisztusnak birodalma, melynek védelmére rendeltettünk, nemcsak fennálljon s sértetlen maradjon, hanem folyton öregbedve terjesztessék is e földön.

4. Elôdeink, a római pápák, kik a keresztény népnek lelki üdve felett mindig féltékenyen ôrködtek, a támadásait titkos odúiból intézô félelmetes ellenséget s ennek szándékait csakhamar felismerték; mint bölcsen elôrelátó tanítók felszólaltak, s jelezve a vészt, óva inték a fejedelmeket és népeket, nehogy ezen csalárd fogások és üzelmek miatt tôrbe essenek.

5. Elôször is XII. Kelemen 1738-ban mutatott rá e veszedelemre, kinek ebbeli rendelkezését XIV. Benedek megújítva, saját tekintélyével erôsítette meg. Nyomukban haladt VII. Piusz, s XII. Leó, Quo graviora kezdetű (1825-ödiki március hó 13-án kibocsátott) apostoli rendeletében elôdeinek ez ügybeni rendelkezéseit, s nyilatkozványait egybefoglalva örök idôkre érvényeseknek nyilatkoztatta ki. Hasonló értelemben nyilatkoztak VIII. Piusz, XVI. Gergely, ismételten pedig IX. Piusz.

6. Minthogy ugyanis ezen szabadkôműves szövetkezetnek természete és mibenvolta szembetűnô jelekbôl, egyes bírói esetek letárgyalásából, napfényre került szabványaiból és szertartásaiból, valamint bizonyos magyarázatokat s fejtegetéseket tartalmazó irodalmi termékekbôl, nemkülönben egyes beavatott egyéneknek tanúbizonyságaiból is eléggé felismerhetô volt, ezen apostoli szentszék nyíltan kárhoztatá azt, kijelentvén, miszerint a szabadköműves szövetkezet, amily jog- s törvényellenesen keletkezett, ép oly veszedelmes, nemcsak a keresztény egyházra, hanem az államra nézve is; egyúttal pedig a súlyosban vétkezôk irányában alkalmaztatni büntetések terhe alatt határozott szabványokban megtiltá, hogy valaki ezen szövetkezet tagjainak sorába lépjen. Viszont a szövetkezetnek tagjai emiatt haragra fellobbanván, azon reményben, hogy e nyilatkozványoknak hatályát, azokat részint megvetve, részint rágalmazva vagy kikerülniük vagy legalább meggyengíteniük sikerült, arról vádolák az azokat kibocsátó pápákat, hogy nyilatkozataikban az igazságosságot, vagy legalább a kellô mértéket tévesztették szem elôl.
Ekként iparkodtak XII. Kelemen, XIV. Benedek, valamint VII. és IX. Piusz apostoli rendeleteinek tekintélyét csorbítani, hatásuk élét venni; csakhogy magában a szövetkezetben is találkoztak, kik bár önkénytelenül, mégis bevallották, hogy a mit a római pápák tettek, a katolikus hit és erkölcstan szempontjából jogosan történt. Egyetértett a római pápákkal több fejedelem és hatalmas államférfiú is, kik a szabadkôműves szövetkezetet majd a szentszék által elítéltetni kívánták, majd saját törvényeikkel kárhoztatták, amint ez Németalföldön, Ausztriában, Svájcban, Spanyol- s Bajorhonban, Savoyában, valamint Olaszhon egyéb részeiben is történt.

7. De mindezek mellett kiváló figyelmet érdemel azon körülmény, hogy elôdeinknek ezen bölcs elôrelátását a dolgoknak végkimenetele egész teljében igazolta. Elôrelátó és atyai gondoskodásuknak ugyanis nem volt mindig s mindenütt óhajtott eredménye, minek oka részint a bűnösöknek ravaszságában s tettetésében, részint másoknak, még pedig azoknak meggondolatlan könnyelműségében keresendô, kiknek leginkább érdekükben állt a dolgok menetét éber figyelemmel kísérni. Innen van, hogy a szabadkôműves szövetkezet másfél évszázad alatt minden várakozás ellenére annyira elterjedt, s ép oly ravaszul, mint arcátlanul a társadalom minden osztályába betolakodván, egyes államokban az uralmat magához ragadta. E gyors s félelmetes elôrenyomulása tényleg megszülé azon veszedelmet az egyház, a fejedelmek hatalma és a közjóra nézve, melyet elôdeink már régen elôre láttak. Mert annyira jutott a dolog, hogy nem ugyan az egyházat, melynek sokkal szilárdabb alapja van, semhogy emberi hatalom megejthetné; de igenis az államokat kell félteni, melyekben a szóban levô vagy attól nem igen különbözô szolgai szerepet játszó egyéb szövetkezetek, mint annak eszközei uralkodnak.

8. Ez oknál fogva, mihelyt az egyház kormányzatát átvettük, szükségesnek láttuk, sôt éreztük, tekintélyünk hatalmával ellenállani eme nagy veszedelemnek. Valóban gyakrabban kerestük az alkalmat, hogy üldözôbe vegyük ama tanok egyes tételeit melyekre a szabadkôműves vélemények elfajultsága befolyást gyakorolt. Így vállalkoztunk Quod Apostolici Muneris kezdetű encyclikánkkal a szocialisták és kommunisták rémtanainak cáfolására; gondunk volt továbbá arra, hogy a családi frigynek sokak által csak homályosan ismert valódi és tiszta fogalmát, amennyiben annak gyökere s forrása a házasságban keresendô, megvédjük és értelmezzük; végre Diuturnum kezdetű encyclikánkban tárgyaltuk a keresztény bölcsesség alapelveire fektetett politikai hatalom lényegét, mely természeténél fogva a népek és fejedelmek jólétével elválaszthatatlanul van összeforrasztva. Most pedig elôdeink példáján buzdulva arra határoztuk el magunkat, hogy a szabadkôművesség egyesületét, ennek egyetemes tanát és céljait, eljárási módjait és terveit választva tanításunk tárgyául annak káros hatását kellôen megvilágítsuk, és így e gyászos társadalmi bajnak veszélyes következményeit eltávolíthassuk.

9. Vannak különbözô szövetkezetek, melyek habár névre, szokásra, alakra s eredetre nézve egymástól különböznek, mégis miután céljaik azonossága s fôbb tantételeik hasonlatossága miatt együvé tartoznak, lényegileg megegyeznek a szabadkôművesek szövetkezetével, mely amazoknak mintegy központul szolgál, melybôl mindazok kiindulnak, és ahová ismét visszatérnek. Mert habár ezek most már nem is lappanganak homályban, de sôt az emberek szemeláttára, világos nappal is tartják üléseiket, majd folyóirataikat is kiadják, mégis a dolog lényegébe hatolva, be kell vallanunk, hogy a titkos szövetségek jellegével bírnak. Sok titokszerű van ugyanis azokban, miket féltékenyen iparkodnak elfátyolozni nemcsak idegenek, hanem a tagtársak zöme elôtt is, ilyenek legtitkosabb és legvégsôbb céljaik, az egyes osztályok nagymesterei, egyes titkos és bizalmas összejöveteleik, úgyszintén határozataik s ezek keresztülvitelének módja és eszközei. Ide tartozik a tagok jogainak, kötelességeinek a hivatalainak nagy különbsége is, ide a fegyelmi szigor, mellyel kormányoztatnak. A beavatandók kötelesek ünnepélyesen ígérni, sôt esküvel fogadni, hogy soha senkinek és semmiféleképen sem fogják elárulni a tagtársakat, a jelvényeket és tanokat. Így törekednek a szabadkôművesek, mint hajdan a manicheusok, állandó furfanggal és tettetéssel önmagukat elrejteni, hogy róluk övéiken kívül senkinek se legyen tudomása. Fölkeresik a rejtekhelyeket; fölveszik a tudósok és bölcsek álarcát, hogy művelteknek látszassanak; nyelvükön hordják a magasabb műveltség szavait és a szűkölködôk iránti szeretetet, és fennen hirdetik, hogy egyedüli céljuk a tömeg jólétét elôsegíteni s a polgári társadalom elônyeiben a lehetô legtöbbet részesíteni. Azonban ha ez mind igaz is volna, még sincs mindezekben felölelve minden céljuk.
A fölavatottaknak azon fölül meg kell ígérniük és fogadniuk, hogy vezéreik és mestereiknek a legnagyobb készséggel és bizalommal szót fogadnak, minden jeladásukra készen állnak, parancsaikat teljesítik, ellenkezô esetben készek bármily kínos büntetést, sôt magát a halált is elszenvedni. És csakugyan a titkok elárulóit s a parancsszónak ellenszegülôket nem ritkán ki is végezik, és pedig oly vakmerôséggel és ügyességgel, hogy a gyilkos a körültekintô és a bűntények megtorlására rendelt igazságszolgáltatást is nem egyszer kijátssza.

10. Már pedig színlelni és a homályban lappangani, az embereket a nélkül, hogy ôket tájékoztatnák, mirôl van szó, mint rabszolgákat a legszorosabb hitre lekötni, ôket idegen Önkénynek alávetve minden gonosz tettre fölhasználni, a bűn büntetlenségének örve alatt kezükbe gyilkot nyújtani, mindez oly gonoszság, mely a természetes rendbe ütközik. A miért maga a józan ész is világosan meggyôz bennünket arról, hogy a szövetkezet, melyrôl szólunk, a természetes igazsággal és tisztességgel homlokegyenest ellenkezik. Ám de még más érvek is bizonyítják, hogy a szabadkôművesség lényegében ellentétben áll a becsületességgel. Mert bármily ügyesen és ravaszul tudjanak is az emberek titkolni és bizonyos megszokott könnyűséggel hazudni, még sem kerülhetô el, hogy valamely működô ok nem volna valamiképp megvilágítható, azokból, amiket létrehozott. A jó fa rossz gyümölcsöt nem teremhet, sem pedig a rossz fa jó gyümölcsöt. Már pedig a szabadkôművesség veszélyes és igen keserű gyümölcsöt hozott létre. Mert a fent elôsorolt csalhatatlan jelekbôl is kiviláglik, mi az ô végcéljuk, nem egyéb t. i. mint alaposan felforgatni a keresztény intézmények által megteremtett vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelvűség tanainak alapján újat létesíteni.

11. Amit a szabadkôművességrôl eddig mondottunk és mondani fogunk, azt nem annak egyes követôirôl mondottuk, hanem általában az egész, sok rokon társulatot egyesítô szabadkôműves szövetkezetrôl. Mert az egyes követôk közt lehetnek számosan, a kik, bár bűnösök, azért mert ilyen társulatokba léptek, mindazonáltal a társulat gonosz tetteiben közvetlenül nem részesek, s annak fôcélját nem is ismerik. Hasonlókép az egyes társulatok közt is lehetnek olyanok, melyek bizonyos végsô következtetéseket nem helyeselnek, pedig azokat mint közös elveikbôl szükségképpen folyókat, hacsak undokságuk vissza nem riasztaná, el kellene fogadniuk. Továbbá némely társulatoknak idô- és helyviszonyok miatt kevesebbel kell beérniük, mint a mennyit maguk óhajtanának vagy más társulatok elérnek: ámde azért nem szabad hinni, hogy ezek nem tartoznak a szabadkôműves szövetkezethez, mivel ezt nem annyira a végrehajtott és bevégzett tények, mint inkább a tanok szerint kell megítélni.

12. Már pedig a természetelveknek, mint az elnevezés maga is mutatja, föltétlenül az, hogy mindenben és mindenütt az emberi természet és emberi ész az egyedüli tanító és irányadó. Ezt állítván, az Isten iránti kötelességekkel mit sem törôdnek, vagy pedig azokat téves és ingatag véleményeikkel fölforgatják. Tagadják ugyanis, hogy az Isten valamit kinyilatkoztatott volna, vallási hitcikkelyt el nem fogadnak, semmit, amit az emberi ész föl nem fog, igaznak nem tartanak, semmiféle tant, melynek a hivatal tekintélye miatt hinni kellene, el nem ismernek. Minthogy pedig a katolikus egyháznak egyedül sajátos kötelessége az Istentôl nyert tanokat, a tanítás tekintélyét az üdvösség egyéb égi segédeszközeivel együtt teljesen fölhasználni és sértetlenségében megôrizni és megvédeni, épen azért amaz ellenségek dühe és támadásai leginkább ellene irányulnak.

13. Nézzük most, mit tesznek a szabadkôművesek a vallási dolgokban, különösen ott, hol nagyobb szabadságot engednek nekik, s ítélje meg mindenki, vajon tényleg nem hajtják-e végre a materialisták tanait. Régóta s makacs következetességgel azon vannak, hogy az egyháznak tanítói tisztjét s tekintélyét az államban tehetetlenné tegyék, s ez okból folytonosan hirdetik és sürgetik, hogy az egyház az államtól teljesen elválasztandó, s ezzel kizárják az egyház üdvös befolyását a törvényhozásból és az állam kormányzásából, s nekik tulajdonítandó, hogy az államok az egyház tanai és intézményeinek mellôzésével szerveztetnek.

14. S nem érik be azzal, hogy az egyház vezérletét visszautasítják, hanem azt ellenséges támadásaikkal folyton sértik is. És valóban büntetlenül szabad megtámadniuk a katolikus vallás alapigazságait szóval, tollal és iskolákban, nem kímélik az egyház jogait, s nem kegyelmeznek Istentôl elöljáróinak. Az egyház önkormányzati szabadságát a lehetô legszűkebb korlátok közé szorítják oly törvények által, melyek láthatólag ugyan kevésbé zsarnokiak, de tényleg a szabadság elnyomására hozattak. Hasonlóképp látjuk, hogy a papságot külön és súlyos törvényeknek vetik alá, úgy, hogy az napról-napra számra nézve mindinkább kevesbedik és szűkölködik, az egyház javainak maradványait sérelmes rendszabályokkal megszorították, s megengedték, hogy az állam azokkal kénye kedve szerint rendelkezhessék, látjuk végre a szerzetesrendeket eltörölve, szétszórva.

15. Az esztelenség dühe azonban leginkább az apostoli szentszék és a római pápa ellen irányul. Ezt ugyanis mindenekelôtt hamis ürügyek alatt világi hatalmától, szabadságának és jogainak eme védpajzsától megfosztották, majd sérelmes és a folyton növekedô nehézségek következtében tűrhetetlen állapotba sodorták, míg végre odáig jutottunk, hogy a titkos társulatok tagjai nyíltan is hirdethetik azt, a mit sokáig titokban forraltak, hogy t. i. el kell törölni a pápák egyházi hatalmát is, sôt végleg ki kell irtani magát az isteni jogon alapuló papságot. E tényrôl, ha egyebek nem is volnának, eléggé tanúskodik a beavatottak bizonysága, kik közül sokan már máskor is a legújabban ismét bevallották, hogy a szabadkôművesség célja, engesztelhetetlen gyűlölettel üldözni a katolicizmust, s hogy addig meg nem nyugodnak, míg mindazt ki nem irtják, a mit a római pápák a vallás oltalmára rendeltek.

16. És ha talán a fölveendô tagoktól nem is követelik, hogy határozott alakban mondjanak le katolikus hitükrôl, ez távolról sem ellenkezik a szabadkôművesek titkos céljaival, hanem inkább elômozdítja azokat. Így szedik rá ugyanis az együgyűeket s kevésbé óvatosakat, s körükbe még sokkal többeket becsalnak. Azzal pedig, hogy akárkit felekezeti különbség nélkül vesznek föl, tettileg | terjesztik korunk ama nagy tévelyét, hogy semmit sem kell törôdni a vallással, s hogy egyes vallások között semmi különbség sincs. Ezen eljárásukkal végveszélyt hoznak minden vallásra, leginkább pedig fenyegetik a katolikus vallást, mely egyedül igaz levén, a többiekkel jogsérelem nélkül nem egyenértékesíthetô.

17. De a naturalisták itt meg nem állanak. A legfontosabb kérdések körül vakmerôen haladván a tévely útján, akár az emberi természet tehetetlensége következtében, akár pedig mivel az igazságos Isten bünteti kevélységüket, rohamosan hanyatlanak a legszélsôbb végletekbe. Innét van, hogy rendszerükben azon igazságok bizonyossága és alapja is elenyészik, a miket az emberi ész természeti világánál fogva megismer, milyenek kétségkívül az Isten léte, az emberi lélek szellemisége és annak halhatatlansága. Már pedig a szabadkôművesek ugyanazon tévelyek zátonyára jutnak. Mert jóllehet, általában vallják ugyan Isten létét, tetteikkel mégis bizonyítják, hogy ez nem belsô s erôs meggyôzôdésük. Nem tagadják ugyanis, hogy Isten létezésének kérdése köztük a legnagyobb viszályoknak oka; s tudvalevô dolog, hogy legújabban is, épen e kérdés miatt, nem kis veszekedés volt táborukban. Tényleg azonban a szabadkôművesség egyes tagjainak megengedi, hogy szabadon vallhassák és védhessék Isten létét vagy nem létét, és azokat, a kik Isten létét szemtelenül tagadják, ép úgy minden nehézség nélkül veszik föl, mint azokat, kik Istenben hinni látszanak ugyan, hanem róla téves fogalmuk van, mint a pantheistáknak; a mi nem egyéb, mint az istenségnek bizonyos torzképét elfogadni, de tényleg annak létét megtagadni.

18. Ha pedig ezen egyedüli erôs alap egyszer meggyöngíttetik vagy végleg megdöntetik, szükségképpen inognak azon igazságok is, miknek megismerésére maga a természet vezet, minôk, hogy a mindenség Isten szabad akaratából létezik, a világot isteni gondviselés kormányozza, hogy a lélek el nem enyészik, és hogy e földi életet más, örökkévaló élet váltja föl.

19. Könnyen beláthatjuk, mivé lesznek a magán- és közerkölcsök, mihelyt ismereteink és tetteink ezen természeti alapelvei elenyésznek. Hallgatással mellôzzük az isteni erényeket, miket az isteni kegyelem különös ajándéka nélkül sem nem gyakorolhatunk, sem meg nem szerezhetünk, miknek természetesen nyomára sem akadunk azokban, kik az emberi nem megváltását, az égi kegyelmet, a szentségeket és a mennyei boldogságot tagadják, mert azt nem ismerik. Szóljunk most a természeti törvénybôl folyó kötelmekrôl. Isten a világ teremtôje és kormányzója, a természeti rendet fenntartó és annak megzavarását tiltó Örök törvény, az embereknek a mulandóknál sokkal fölségesebb és az érzékiek fölé helyezett végcélja, ezek az igazságosságnak és erkölcsnek kútforrásai és alapelvei. Ha ezek mellôztetnek, a mint ezt a naturalisták és szabadkôművesek teszik, a jog és jogtalanságról való fogalom elhomályosul és támaszát veszti. És valóban, a szabadkôművesek által kizárólagosan helyeselt erkölcstan, melynek szellemében ôk az ifjúságot nevelni akarják, nem más, mint a melyet polgárinak, függetlennek és szabadnak neveznek; vagyis amelybôl a vallás eszméje teljesen ki van zárva. Ámde mennyire tehetetlen és erôtlen ez, és mennyire változik a szenvedélyek különféle befolyásai alatt, eléggé látjuk a máris jelentkezô szomorú gyümölcsökbôl. Ahol is az kiszorítván a keresztény nevelést, szélesebb tért foglalt, ott csakhamar pusztulnak a keresztény erkölcsök, elhatalmasodnak a tévelyek sötét rémei, és vakmerôen üti fel fejét a gonoszság. E fölött általános a panasz és kesergés, és ezt kézzelfogható tények által kényszerítve, akaratuk ellenére is kénytelenek sokan elismerni.

20. Minthogy továbbá az eredeti bűnnel beszennyezett emberi természet sokkal hajlandóbb a bűnre, mint az erényekre, az erkölcsiséghez szükségképp megkívántatik, hogy megzabolázzuk a lélek háborgó indulatait, s kívánságait alárendeljük az észnek. És ezen küzdelemben sokszor kell megvetnünk a földi javakat, el kell viselnünk a legnagyobb fáradalmakat és nehézségeket, hogy a gyôzedelmeskedô ész mindig megtartsa a fölényt. De a naturalisták és szabadkôművesek semmit sem hívén abból, amit Isten kinyilatkoztatásából tudunk, tagadják, hogy az emberi nem ôsatyja vétkezett volna, s azt tartják, hogy az ember szabad akarata erejében meg nem fogyatkozott s nem hajlandó a rosszra. Sôt ellenkezôleg, annyira magasztalják a természet erejét és fenségét, hogy egyes-egyedül benne helyezik az igazság kútforrását és szabályát annyira, hogy képzelni sem képesek, hogy indulataink megfékezése s kívánságaink zabolázása végett folytonos harcra és csüggedést nem ismerô kitartásra van szükségünk. Innét van, hogy a test szenvedélyeinek oly sok csábot nyújtanak a minden illem és szemérem nélkül szerkesztett újságokban és könyvekben s az érzékcsiklandó színi játékokban; a valódiság (verismus) örve alatt ledér eszméket csempésznek be a művészetekbe; s ily módon kifinomult kieszelt fortéllyal az elpuhult és kéjelgô testnek tápot nyújtva gyönyörérzékének hízelegnek, hogy annál könnyebben elaltassák az elcsábított erényt. És habár gonoszul cselekszenek is, abban mégis következetesek, hogy ellökvén maguktól a mennyei javak reményét, üdvüket a mulandókba helyezik és a föld rögéhez tapadnak. Mindezt, amit mondottunk, megfelelôen bizonyítják az általuk elejtett szavak, miknek nem annyira tartalma, mint vakmerôsége lep meg. Miután pedig álnok és csalárd embereknek senki sem szokott oly szolgailag engedelmeskedni, mint azok, kik a szenvedély uralma alatt égészen elfajultak s szellemileg megtörtek, olyanok sem hiányoztak a szabadkôművesek táborában, kik nyíltan hirdették, miszerint minden módon arra kell törekedni, hogy a néptömeg tervszerűen a bűnök korlátlan szabadsága által kielégíttessék, hogy ezáltal bármilyen gonosztettekre eszközül szabadon fölhasználhassák.

21. Ami a családi életet illeti, erre nézve a naturalisták tana következôkben foglalható össze. A házasság a közönséges üzleti szerzôdések körébe tartozik, és joggal fölbontható a szerzôdô felek kénye-kedve szerint: a házasságügyi törvénykezés az államot illeti meg. A gyermekek nevelése minden törekvésüket oda irányozzák, hogy azokat az életben is érvényre emeljék. Sok, még pedig katolikus államban is, csak a polgárilag kötött házasságok érvényesek, másutt ismét a törvény megengedi a házassági kötelék felbontását, és ismét másutt arra törekednek, hogy a fölbontás mielôbb megengedtessék s ekképp rohamosan oda jutnak, hogy a házasság mivolta s lényege egészen meg fog változni, s nem lesz egyéb állhatatlan s ingadozó viszonynál, melyet majd a bűnös kéjvágy megteremt, majd a változó fölbont. A szabadkôművesek azonkívül minden erôvel arra törekednek, hogy az ifjúság nevelését is magukhoz ragadják. Tudják ugyanis, hogy az ifjúság gyengéd lelkületét tetszésük szerint idomíthatják és kényük-kedvük szerint hajlíthatják, hogy ennél nincs alkalmasabb eszköz oly polgárok nevelésére, minôket ôk óhajtanak. Amiért is semmi befolyást s felügyeletet sem engednek az egyház szolgáinak az ifjúság oktatására és nevelésére, s sok helyen máris keresztülvitték, hogy az egész nevelés világiak kezébe tétetett, hogy az erkölcsök képzésébe semmiképp sem folyjanak be ama legmagasztosabb és legszentebb kötelmek, melyek az embert Istenhez fűzik.

22. Következnek az állambölcseleti tanok. Itt ismét azt vallják a naturalisták, hogy az emberek mind egyenjogúak s semmiben sem különböznek egymástól; természeténél fogva mindenki egyenlôen szabad, senkinek sem áll jogában másnak parancsolni, és erôszakot követ el az emberi nemen az, ki a tekintélyt máshonnan származtatja, mint az emberektôl. Minden tehát a szabad nép akaratától függ; a nép a hatalom és jog viselôje olyannyira, hogyha a nép akarata megváltozik, az uralkodókat még akaratuk ellenére is szabad trónjaiktól megfosztani. Minden polgári jognak és kötelességnek kútforrása és alapja a nép és az újkor tanai szerint szervezett államhatalom. Az államnak azonkívül atheusnak, vallástalannak kell lennie; a vallások különféle alakjaiban, semmi ok sincs arra, miért részesüljön elônyben az egyik a másik fölött, miután azok különben is egyenértékűek.

23. S hogy mindezeket a szabadkôművesek is vallják s eszerint iparkodnak szervezni az államokat is, sokkal jobban ismeretes, semhogy bôvebb bizonyításra szorulna. Régóta ugyanis minden erôvel s eszközzel erre törekednek, s ezzel utat törnek azoknak, kik a legnagyobb szélsôségeket sürgetik, úgymint a javaknak fölosztását és közösségét, a társadalmi osztályok és vagyonkülönbségek eltörlését.

24. Mi tehát a szabadkôművesség s mily utakon jár, eléggé látható azokból, amiket röviden érintettünk. Fô elveik annyira és oly szembetűnôen ellenkeznek a józan ésszel, hogy azoknál károsabbak nem is képzelhetôk. Ôrületes istentelenség s legvakmerôbb gonoszság ugyanis ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az Ô örökké tartó egyházát s tizennyolc század után visszaállítani a pogányságot az ô erkölcseivel és szokásaival. S nem kevésbé megdöbbentô s még kevésbé elviselhetô dolog, hogy a Jézus Krisztus által kegyesen nyújtott jótéteményeket nemcsak egyesektôl, hanem a családoktól is meg akarják vonni; ama jótéteményeket, miket még ellenségeink is kénytelenek a legnagyobbak gyanánt elismerni. Az ilyen ôrületes és sötét szándékokból látni, hogy ôket is ugyanaz az engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúvágy vezérli, melytôl a gonosz szellem, a sátán, Krisztus irányában ég.
Éppúgy nem mondható egyébnek az emberiség meggyalázásánál, és szégyenletes bukásba való kergetésénél a szabadkôművességnek ama másik célja, mely nem egyéb, mint az igazság és becsületesség alapjának ledöntése, és közreműködésük azokkal, akik oktalan állat módjára megengedhetônek tartják mindazt, ami nekik tetszik. Méginkább növelik a bajt ama veszélyek, amelyekkel úgy a családi tűzhelyet, mint az államot fenyegetik. Mint ugyanis más alkalommal kimutattuk, a házasságot minden nép mindig szent, és vallási intézménynek tekintette, melynek kötelékét fölbontani tiltják a törvények. Kimutattuk, hogy ha szabad a házasságot felbontani, szükségképp megzavartatik a családi élet, s folytonos viszályok színterévé válik; elveszti méltóságát a nô, és bizonytalanná válik a gyermekek sorsa.

25. Semmit sem törôdni a közéletben a vallással, az állam ügyeinek vezetésével, a kormányzásnál semmi tekintettel nem lenni Istenre, mintha nem is léteznék, oly vakmerô istentelenség, minôt még a pogányok sem ismertek, kik annyira át voltak hatva isteneik létezése és a nyilvános vallás szükségességétôl, hogy könnyebben képzeltek várost alap, mint államot Isten nélkül.

26. És valóban az emberi társadalom, melyre természetünknél fogva utalva vagyunk, Isten, annak teremtôje által rendeltetett, s mindazon számtalan javak, amelyekben a társadalom bôvelkedik, Ôbenne, mint legfôbb okban és kútforrásban bírják minden erejüket és tartósságukat. Ennélfogva valamint az egyeseket, éppúgy az államokat is maga a természet szava inti, hogy Istent tiszteljék és imádják, mert tôle nyerték létüket és ennek javait. Épp azért nemcsak jogtalanságot és oktalanságot követnek el, hanem képtelenségbe is esnek azok, kik a társadalmat minden vallási köteléktôl függetleníteni akarják. Mivel pedig az ember Isten által társas életre van teremtve s a kormányhatalom oly szükséges kapcsa a társadalomnak, hogy az anélkül okvetlenül felbomlanék, szükségképp következik, hogy a hatalom tekintélye ugyanattól származik, akitôl származott maga a társadalom. Amibôl ismét önként folyik, hogy az, aki a hatalmat gyakorolja, akárki is legyen az, Istennek szolgája. Amiért is a törvényes hatalom igazságos intézkedéseinek épp úgy kell engedelmeskedni, mint a világot kormányozó Isten akaratának, mert igy követeli ezt az emberi társadalom rendeltetése és célja, s egyenesen ellenkezik az igazsággal azon állítás, mintha a népnek tetszése szerint szabad volna megtagadni az engedelmességet. Hasonlóképp senki sem kételkedik a fölött, hogy az emberek, tekintve közös eredetüket s természetüket, közös végcéljukat és az abból folyó kötelességeket és jogokat, mind egyenlôk. Mivel azonban nem lehet mindegyiknek egyenlô képessége, s egyik a másiktól különbözik a lélek és a test tulajdonságaira nézve, s mivel az egyesek hajlamaiban, az akarat és a természet nyilvánulásaiban számtalan különféleséget észlelünk, semmi sem ellenkezik annyira a józan ésszel, mint azt akarni, hogy mindnyájan egy és ugyanazon hivatásnak éljenek, és az emberi társadalom az osztályok eltörlésével, a teljes egyenlôség szabályai szerint legyen megszervezve. Valamint az emberi test, ha azt a maga egészében tekintjük, különbözô tagokból áll, melyek alakjukra és rendeltetésükre nézve különböznek ugyan egymástól, együttvéve és rendeltetésük szempontjából azonban összehangzó egészet képeznek, mely kellemesen hat a szemre, üdvösen működik és okvetlen szükséges is: éppúgy az emberi társadalomban megszámlálhatatlan az egyes osztályok közti különbség, melyeket, ha mind egyenlônek tekintenénk s mindenkinek saját akaratát szabad volna érvényesíteni, az állam valóságos torzképet nyújtana; ellenben ha különféle rangfokozatokba és osztályokba osztva, törekvéseikben, iparkodásaikban mindegyik saját hivatása körén belül a közös jónak elômozdítására egyesülnek, jól rendezett és a természeti törvénynek is megfelelô állam képét tüntetik elô.

27. Egyébiránt a fölemlített forradalmi tévelyekbôl a polgári társadalomra a legnagyobb veszély származhatik. Mert eltűnvén az Isten és törvényeinek félelme, az emberek megvetik a fejedelmek tekintélyét, és ha megengedjük a zendüléseket, s minden vágy szabadon kielégíthetô, akkor csak a büntetés félelme fogja fékezni az embereket, s ez szükségképpen a fönnálló társadalmi rend gyökeres felforgatását fogja maga után vonni, sôt csakugyan ezt akarják már, s ezen törik a fejüket a jelen társadalom megrontásán fáradozó kommunisták és szocialisták egyesült seregei. Ne mondja a szabadkôművesség, hogy ezek szándékaitól idegen, mert hiszen elveiket javallja s tanainak lényege közös a vagyonközösség hirdetôivel. Ha nem rögtön, vagy nem is mindenütt esnek ezen végletekbe, nem elveiknek s nem is nekik lehet ezt tulajdonítani, hanem az isteni vallás hatalmának, melyet kioltani nem lehet, és a józan emberek azon részének, kik a titkos társulatok rabságától irtózva, ôrült igyekezeteiknek állhatatosan ellenállnak.

28. Vajha az emberek gyümölcsérôl ítélnék meg a fát, s megismernék így a minket fenyegetô romlást, s látnák a jövôben rejlô veszélyek magvát és kezdetét. Az ellenség ravasz és álnok, itt a népnek, amott a fejedelmeknek hízeleg, mindkettôt szép szavakkal hitegeti és fogvatartja. A királyokhoz a barátság örve alatt közeledvén, azt akarják a szabadkôművesek, hogy a királyok segédkezet nyújtsanak nekik a katolicizmus elnyomásában; és hogy erre mindinkább ösztönözzék, azt a megátalkodott rágalmat hirdetik, hogy az egyház bitorolni akarja az uralkodók jogait. Uralmukat ily módon biztosítván, vakmerôen kezükbe kerítették az állami hatalmat, aláásták a birodalmak alapjait, sôt készek voltak üldözni, meggyalázni, elűzni az uralkodókat, mihelyt másképpen intézkedtek, mintsem nekik tetszett. Hasonlóképen behálózták a népeket is. Tele torokkal szabadságot, jólétet hirdetve, azt állították, hogy az egyház és az uralkodók az okai a nép szolgaságának és szegénységének, azután a népnek odakiáltották, hogyha során javítani akar, mindkettôt ostromolja, megdöntse. Mindazonáltal a kilátásba helyezett dolgokra nézve, nagyobb volt a remény, mint az eredmény, sôt inkább elnyomatván a nép, nyomorúságában még azt a vigasztalást is kénytelen nélkülözni, melyben a keresztény intézmények mellett könnyen és bôven részesülhetett volna. Ámde, mindazok, akik az istenileg megállapított rend ellen föllázadnak, kevélységükért rendesen úgy büntettetnek, - hogy éppen ott bukkannak nyomorra, ahol áldást vártak, s merész vágyaiknak megfelelô életet.

29. Az egyházat pedig, mivel azt tanítja, hogy az emberek elsôsorban Istennek, a legfôbb királynak tartoznak engedelmeskedni, azon hamis váddal illetik, mintha az uralkodók hatalmát irigyelné, vagy azok jogából részt követelne. Pedig az egyház lelkiismeretbeli kötelességnek hirdeti azt, hogy az államnak megadjuk azt, ami ôt megilleti. Hogy pedig az állami hatalmat Istentôl származtatja, ezzel a királyok tekintélyét csak növeli és a polgároknak hatalom iránti hűségét és kegyeletét nem kis mérvben fokozza. Az egyház a béke barátja, az egyetértés ápolója, mindenkit anyai szeretettel felölel, és egyedül a halandók üdvét tartja szem elôtt; azt tanítja, hogy az igazságnak karöltve kell járnia az irgalommal, az uralomnak a méltányossággal, a törvénynek a mértéklettel; tiltja a jogsértést, parancsolja a közrend fenntartását, és a szegények nyomorát magánúton épp úgy, mint a társadalmi úton enyhíti. Ámde, mondja Szent Ágoston, sokan azért vélik, vagy akarják elhitetni, hogy a keresztény tan a közjót elô nem mozdítja, mert nem akarják, hogy ennek erôs alapján nyugodjék az állam, hanem inkább a gonosz tettek büntetlenségén. Ezeket látva, az illenék a bölcs állami hatalomhoz és a közjó érdekében üdvös is volna, ha a fejedelmek és a népek nem szövetkeznének a szabadkôművesekkel az egyház megrontására, hanem inkább az egyházzal a szabadkôművesek támadásainak visszaverésére.

30. Bármi történjék is, tisztelendô testvérek, ezen súlyos és általánosan elterjedt bajjal szemben a mi kötelességünk gondosan kutatni a gyógyszereket. És mivel meg vagyunk gyôzôdve, hogy a legjobb és legalkalmasabb gyógyszer isteni vallásunk hatalmában rejlik, melyet a szabadkôművesek annál inkább gyűlölnek, mentôl inkább irtóznak tôle, azért azt hisszük, hogy ez a legelsô védszer a közös ellenség ellen. Ennélfogva amit elôdeink, a római pápák a szabadkôművesek célzatainak és törekvéseinek megakadályozására határoztak, amiket az ô társulataiktól való ôrizkedés és tartózkodás céljából szentesítettek, mindazokat mi is egyenkint és összesen jóváhagyjuk és apostoli tekintélyünkkel megerôsítjük. Mindenekfölött pedig bizván a keresztények engedelmességében, mindenkit saját üdvösségére kérünk, hogy vallásbeli kötelességének tekintse hajszálnyira nem távozni azoktól, miket az apostoli szentszék ez ügyben elôír.

31. Titeket pedig, tisztelendô testvérek, kérve kérünk, hogy velünk egyesülve minden módon iparkodjatok kiirtani ezen a társadalom minden rétegén rágódó mérget. Vegyétek oltalmatok alá Isten dicsôségét, felebarátunk örök üdvösségét, miket ha küzdelmeitek céljául fogtok tekinteni, nem hagy el titeket sem az erély, sem a bátorság. Bölcsességetekre bízzuk annak megítélését, mi módón hárítandók el az akadályok. De miután állásunk tekintélyébôl folyó kötelességünk, hogy e tekintetben segédeszközöket nyújtsunk, a következôket tartsátok szemetek elôtt. Elôször is minden takargatás nélkül ki kell mutatni, miben áll a szabadkôművesség, szóval, tettel, pásztorlevelekkel föl kell tárni az enemű társulatok fogásait, csábszereit, véleményeik gonoszságát, tetteik utálatos voltát. Több elôdünk immár sokszor kimondta, hogy aki katolikus hitét és lelkének üdvét szívén viseli, semmi szín alatt sem lehet tagja e társulásnak. Ne csaljon meg senkit a szabadkôművesek csalfa hírneve, mert ha úgy látszik is, hogy nem kívánnak olyasmit, ami a vallás és erkölcs szentségével ellenkezik, mégis mivel a társulat egész lényege és célja bűnös és gonosz, velük társulni, terveiket elômozdítani semmi szín alatt nem szabad.

32. Továbbá kitartó tanítás és lelkesítés által a nép zömét arra kell bírni, hogy a vallás igazságait szorgalmasan tanulni igyekezzék; evégbôl nagyon ajánljuk, hogy korszerű iratokkal, szent beszédekkel, azon szent igazságok elemeit magyarázzátok, melyek a keresztény bölcseletet alkotják. Ezzel azt érjük el, hogy az emberek elméje a tudomány segélyével kijózanodik, s a tévely sokféle alakjai, a bűn különféle csábítása ellen megizmosodik, fôleg napjainkban, midôn oly nagy az írásban a szabadosság, s oly kielégíthetetlen a tanulási vágy.

33. Ez bizonyára nehéz munka, de segítségetekre lesz a papság; ha törekedni fogtok odahatni, hogy az egyrészt erkölcsös életet éljen, másrészt a tudományban is jártas legyen. Ily fontos és dicsô cél azonban azon világi férfiak közreműködését is kívánja, kik a vallás és a haza szeretetét jámborság és tudománnyal egyesítik. Tömörítvén ilyenképpen az erôket, arra törekedjetek, tisztelendô testvérek, hogy az emberek az egyházat megismerjék és szeressék, mert hiszen minél jobban ismerik, mentôl nagyobb lesz az iránta való vonzalom, annál inkább kerülik s megutálják a titkos társulatokat.

34. Mihezképest élve a kedvezô alkalommal, ismételjük amit máskor elôadtunk. Szükséges, hogy Szent Ferenc harmadik rendjét, melynek fegyelmét mérsékeltük, ápoljátok és terjesszétek. Ezen embereket Krisztus követésére, az egyház szeretetére s a keresztény erények gyakorlására buzdítsa és serkentse; ennélfogva sokat tehet a vészterhes társulatok mételyének kiirtására is. Terjedjen tehát mindinkább s napról napra ezen szent egyesület; mert sok üdvös eredménye lesz, elsôsorban pedig az, hogy az emberek a szabadság, testvériség és jogegyenlôség áldásait élvezni fogják, nem azt, amit a szabadkôművesek fonákul kigondoltak, de azt, amelyet Krisztus Urunk szerzett az emberiségnek, s melyet Szent Ferenc követett. Az Isten fiainak szabadságát értjük, mely által sem a sátánnak, sem a kéjvágynak, ezen legkegyetlenebb zsarnokoknak, nem szolgálunk; olyan testvériséget, melynek eredete az Istenben, mindenek teremtôjében és atyjában van, olyan egyenlôséget, mely az igazság és szeretet alapjain nyugodva, az emberek között minden különbséget meg nem szüntet, hanem az élet, a kötelmek, a törekvések különféleségébôl azon bámulatraméltó érzelemegységet, azon összhangzatot hozza létre, mely az államnak hasznára van s méltóságát emeli.

35. Harmadszor, elôdeink bölcsen egy intézményt hoztak létre, mely idôközben szünetelt ugyan, de mely jelen idôben mintaképül szolgálhat. Az ipariskolákat és ipartársulatokat értjük, amelyek a vallás vezetése mellett, éppúgy alkalmasak a vagyon, mint a tiszta erkölcs védelmére. Ezen társulatok hasznát amint sok idôn keresztül s nagy megpróbáltatások között élveztek ôseink, kétségkívül érezni fogja korunk is annál is inkább mert nagyon is alkalmasak a titkos társaságok hatalmának megtörésére. A nyomorban sínylôdô iparosok amellett, hogy helyzetüknél fogva leginkább szorulnak szeretetre és vigasztalásra, a titkos társulatok csalárdságainak, álnok csábításainak és fogásainak is leginkább vannak kitéve. Ez okon irgalmas kegyelettel, segíteni és a jó társulatokba édesgetni kell ôket, hogy elkerüljék a rosszakat. Ennél fogva nagyon szeretnénk, ha ezen egyesületek, idomítva a mai idôkhöz, a püspökök védnöksége alatt, a nép üdvére ismét behozatnának. S nem csekély örömünkre szolgál, hogy sok helyen ily társulatok és védnöki egyesületek már is életbe léptek, s céljuk az, hogy egyrészt a szegények tisztességes osztályát segítsék, gyermekeiket, családjukat védôszárnyaik alá vegyék és oltalmazzák, másrészt a vallás tanait és annak gyakorlását, az erkölcsök tisztaságát megvédjék. Nem lehet elhallgatnunk e helyen azon dicsô társulatot sem, mely Szent Vince nevét viseli, s mely az alsó néposztály sorsának javítása körül oly sok érdemet szerzett, s általános példa gyanánt tündöklik. Ismeretes dolog, hogy mit mivel ez a társulat, s mit akar, minden törekvése oda irányul, hogy a szegényeknek és szerencsétleneknek szerénységgel segélyt nyújtson, s minél kevésbé akar láttatni, annál üdvösebben enyhíti a nyomort.

36. Negyedszer, hogy céljainkat annál könnyebben elérjük, kiváltképpen kegyeletes gondjaitokba ajánljuk a fiatal nemzedéket, a társadalom reményét. A legfôbb súlyt ennek tanítására fektessétek, sohasem véljétek elegendônek az ôrködést, hogy az ifjúság azon iskolákba ne járjon, melyekben ôket a titkos társulatok mételyes szelétôl félteni kell. Szülôk, hitoktatók, lelkészek a keresztény tanítás alkalmával intsék, figyelmeztessék a gyermekeket és tanítványokat, hogy milyen kárhozatos társulatok ezek, hogy idejekorán megismerjék az álnok és ezerféle fogásokat, melyeket használnak, hogy az embereket tôrbe ejtsék. Sôt akiknek kötelességük az ifjúságot a szentségek felvételéhez elôkészíteni, jól teszik, ha a gondjaikra bízott ifjakkal megfogadtatják, hogy szüleik tudta és akarata, lelkipásztoruk felszólítása és gyóntatójuk tanácsa nélkül, soha semmiféle társulatba nem lépnek.

37. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy ezen közös törekvésünk, mellyel az Úr szôlôjébôl a kárhozatos magvakat kitépni igyekszünk, csakis akkor lesz foganatos, ha az Úr kegyesen megsegít. Ennélfogva sohasem szűnjünk kérni az Ô segítségét és pedig oly hévvel, aminôt a veszély és szükség nagysága igényel. Arcátlanul viseli magát, eredményeivel dicsekszik a szabadkôművesség, vakmerôsége immár nem ismer határt. Tagjai mind ádáz szövetségre léptek, s titkos egyetértésben működve, egymást nagyobb gonoszság elkövetésére bátorítják. Ily iszonyú támadás hasonló védelmet kíván, t.i. hogy a jók közösen imádkozzanak és azon legyenek, hogy egy mindent felölelô ima- és cselekvési társulatot alakítsanak. Arra kérjük tehát híveinket, hogy egy szívvel és egy lélekkel az elhatalmasodó társulatok rohama ellen rendületlenül megálljanak; buzgó fohászkodással Istenhez emeljék esedezô kezeiket és kérjék, hogy a keresztény név ismét dicsô legyen és virágozzék, az egyház visszanyerje szabadságát, a tévelygôk észre térjenek; a tévely az igazságnak, a bűn az erénynek helyet engedjen. Védônk és szószólónk legyen a Boldogságos Szűz Mária, az Isten Anyja, ki fogantatása legelsô pillanatában legyôzte a sátánt, s kérjük Ôt, hogy legyen kegyes megmutatni erejét azon szekták ellen, melyekben a sátán álnoksága és szilajsága új erôt nyer. Esedezzünk az égi angyalok fejedelméhez, Szent Mihályhoz, ki a pokoli ellenséget elűzte, továbbá Szent Józsefhez, Szűz Mária jegyeséhez, az egyház égi pártfogójához, Péter és Pál fôapostolokhoz, kik a kereszténység buzgó terjesztôi s legyôzhetetlen védôi. Ezeknek pártfogása és a közimák állhatatossága által reméljük, hogy Isten ezen súlyos megpróbáltatások között kegyesen segíteni fog a társadalmon.

38. Mint az égi ajándékok és jóakaratunk zálogát, apostoli áldásunkat szívünk teljébôl adjuk, tisztelendô testvérek, rátok, a papságra és a gondjaitokra bizott keresztény hívôkre.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 1884. április 20-án, pápaságunk hatodik évében.

XIII. Leó pápa